Jutka irta a Menedékházban:
Más ez az ünnep, mint a többi,
Valami csoda a lelkemet átöleli.
Mások a fények, más az illat,
Szobámat, szívemet belepi a varázslat.
Mert csak varázslat lehet, amit érzek,
Megváltozik minden, ahogy körülnézek.
A fenyőfát, ki csak a kert egy lakója volt eddig,
Az emberek most csillogó szép díszbe öltöztezik.
Én is teszek rá sok örömöt, halk csengettyűzenét,
Mintha ráöntöttem volna szívem minden melegét.
Teszek rá gyöngyöt, aranyhajat, s talán még vágyakat,
Tiszteletet, jóságot és beteljesült álmokat.
Nézd, mosolyognak a gömbök, a díszek és a gyertyák,
Szeretetport szórnak az ördögök és az angyalkák.
Odaállok és hagyom, hogy rámhulljon a szeretet.
Szívembe zárom, hogy szűkösebb időkre eltegyem.
Majd adok belőle, ha elmúlik az ünnep varázsa,
Hogy senki ne érezze milyen a szeretet hiánya.
És csillog minden, a szoba, a ház, az egész világ.
Nézz körül s meglátod: belőlünk árad e ragyogás. |